Gyereketető

 hisztiaboltban

Akinek van gyereke, már biztosan átélte. Kisebb-nagyobb hisztiknek, könyörgéseknek, érzelmi zsarolásoknak, sértődéseknek vagyunk mi szülők áldozatai, bármilyen boltba lépünk be gyermekeinkkel. És ez nem azért van, mert mindannyian reménytelen esetek vagyunk szülőként, vagy ők javíthatatlan, hisztis kis lények. Gyakran inkább arról van szó, hogy tudtukon kívül manipulálják őket a marketing eszközeivel, és manipulálnak rajtuk keresztül minket is, még akkor is, ha mi tudnánk védekezni ellene.

Biztosan feltűnt már sokaknak, hogy a hisztiző gyerekek nagyobb koncentrációban vannak jelen a pénztár közelében, mint a bolt többi részében. Lehetne ezt a fáradtságra, unalomra fogni, ám érdemes azért körül is nézni a kasszáknál. Az apró édességek, a színes, akciós biszbaszok és prüttyögők, valamint a haszontalanságok gyűjthető sorozatai kelletik magukat a gyerekek számára jól látható helyen. Utóbbiak, azaz a gyűjthető matricák egyébként a hiszti manipuláció legeredményesebb eszközei napjainkban.

matricagyujtes

A gyűjthető matricák és kuponok a gyerekeinken keresztül vesznek rá minket arra, hogy akár szükségtelen gyakorisággal is vásároljunk. Hogy szükségtelen termékeket vásároljunk meg csak azért, hogy elérjük a matricához szükséges vásárlási összeget. Miközben ugyanerre nevelik a gyerekeinket is: vásárolj minél többet, és megjutalmazunk.

Persze kezdetektől elfogadott marketing fogás a jutalmazás: vásárolj, és ajándékot kapsz. De nem mindegy milyen színvonalú az ajándék, illetve aggályosnak érzem a technika eltorzítását a “vásárolj, és ajándékot kap a gyereked” irányba. Főleg, hogy a hasznosnak álcázott ajándékok legtöbbször haszontalan és igénytelen tartalmakat rejtenek.

29808635_1_644x461_spar-garfield-magyarorszag-matricak-xiv-kerulet

Lásd a Spar Garfield-es albumait, ahol a népszerű rajzfilm figurával győzik meg a gyerekeket, és a tanulás ígéretével a felnőtteket. Csak azt nem tudom felfogni, mi köze lehet a kövér macskának Magyarország nevezetességeihez, és hogy miért gondolja a szülő, hogy így a kellemeset a hasznossal összekötve, bevásárolhat, miközben a gyerek tanul?

A matricákért és kuponokért egyébként őrületes küzdelem folyik. A matricát cserélgető baráti összejövetelek még hagyján, hisz ott legalább közösségépítés zajlik, barátságok születhetnek az igazi találkozásokból. De sokszor a matricák csak a virtuális piactereken keresztül cserélnek gazdát. Fórumokon, apróhirdetési oldalakon hirdetnek matricát eladásra és cserére. De Facebook csoportok is alakultak már a csere-bere érdekében.

A tévé reklámokkal kapcsolatban van olyan szabályozás, mely a gyerekek jogait védi. Tudom szűrni az internetes tartalmakat is, és nem hagyok elől számukra káros offline tartalmat sem. De ki védi meg őket az in store marketing eszközeivel szemben? És ki védi meg a szülőket a boltban hisztiző gyerekektől?